Hírek

Óriási sikerrel zártuk az AMTS-t – Köszönjük, hogy velünk voltatok!

 


A Kovács Turbó Kft. idén először kiállítóként vett részt az AMTS – AutoMobil & Tuning Show-n, és minden várakozásunkat felülmúlta az élmény!

Standunkon turbófeltöltők és azok alkatrészei voltak megtekinthetők, de a legnagyobb sikert talán a turbóval felszerelt robotkutya aratta, akivel szombaton találkozhattatok élőben.

A háromnapos eseményt megelőzően egy napos standépítéssel készültünk, és 8 fős csapatunk minden tagja azon dolgozott, hogy felejthetetlen élményt nyújtsunk.

Látogatóink részt vehettek nyereményjátékokban, és szakmai kérdéseikre személyesen válaszolt Kovács György a turbófeltöltők szakértője.

Öröm volt találkozni szakmai partnereinkkel, cégekkel, és rengeteg érdeklődő magánszeméllyel is – a standunk folyamatosan élettel telt meg.

És hogy mi gondoskodott a hangulatról a háttérben?

  • 80 csésze kávét készítettünk
  • 4 liter pálinka (csak a csapatnak, természetesen 😊)
  • 50 darab tojás – amiből reggeli készült
  • 200 darab piros-kék macaron – logónk színeiben, egyedi recept alapján, köszönet érte Naszári Lajosnak!

Hatalmas élmény volt számunkra, köszönjük, hogy ennyien meglátogattatok bennünket!

2025.04.04 – Bauer Lívia

 


LÁTNI ÉS LÁTSZANI!

Időtartam: 2023. október 18-tól – december 3-ig.

A Kovács Turbó Autószerviz Kft. idén ismét csatlakozott a „Látni és látszani” kampányhoz.

 

Az akció keretén belül INGYENESEN átvizsgáljuk a gépjárművét a „Látni és látszani” tematikája szerint. Ha mindent rendben találtunk, akkor IGAZOLÁST ÁLLITUNK KI! Amennyiben az átvizsgálás során nem felel meg a gépjármű a feltételeknek, kérésre az esetleges javításokra, cserealkatrészekre árajánlatot adunk.

A biztonságos közlekedéshez elengedhetetlen, hogy jól lássunk és minket is lássanak. Ehhez a gépjármű lámpák megfelelő működése, jól beállított és tiszta fényszórók, valamint tiszta szélvédők és ablakok kellenek.

 

A lámpák megfelelő működése

 

A gépjármű izzók idővel elhasználódnak, így időnként ellenőrizni szükséges őket. Ha kiég egy izzó, érdemes mihamarabb kicserélni, mert túlfeszültséget idézhet elő és emiatt a másik izzó is kiéghet.

 

A fényszórók beállítása

 

A rosszul beállított fényszóró látáscsökkenést okoz, sokkal kevesebbet látunk, illetve a szembe közlekedő autósokat pedig elvakíthatjuk a lámpánkkal.

 

A fényszórók tisztasága

 

A koszos fényszóró is csökkenti a látótávolságot, akárcsak az elsárgult lámpabúra. Érdemes a lámpát tisztán tartani, illetve a megsárgult lámpákat políroztatni.

 

Szélvédők és ablakok

 

A szélvédőn és az ablakon lerakódó szennyeződések is nagy mértékben rontják a látás minőségét. Az elhasználódott ablaktörlő lapátokat is cserélni kell, hogy megfelelően tudjon törölni és megfelelő kilátásunk legyen a szélvédőn keresztül.

 

Az akció keretében az alábbi ellenőrzéseket végezzük el ingyenesen a gépjárművén:

 

  • Járművilágításra vonatkozó műszerfali hiba visszajelzés
  • Fényvetőbúra, Fényvetőmosó, Fényvetőegység
  • Tompított fény, Távolsági fény
  • Előrevilágítás állítás
  • Ködlámpa, Nappali menetfény
  • Első jelzőfények: index, helyzetjelző
  • Hátsó világítások: helyzetjelző, féklámpa, irányjelző, rendszámtábla világítás, tolatólámpa, köd zárófény
  • Szélvédőüveg, Szélvédőmosó, Ablaktörlő
  • Üvegfűtés, Tükörfűtés és állítás, Szélvédő párátlanító
  • AFS Adaptive Front Lighting System
  • Gumiabroncs ellenőrzés

 

Az ingyenes ellenőrzésre az alábbi elérhetőségen tud bejelentkezni:

Telefon: +36 30 493 9106
E-mail: info@kovacsturbo.hu

 

A kampányról bővebb információ: https://latnieslatszani.hu/

 

Kovács Turbó Kft.

2023.10.18.

Rendezvénynaptár 2023

 

Idén sem maradnak el a kitelepülések, a tavalyi évhez hasonlóan a 2023 év nyári szezonjában is több helyszínen találkozhattok velünk!

Ott leszünk a Duna New Szabi 3. Márkafüggetlen autóstalálkozón Dunaújvárosban, a Csipetka főzőversenyen Dunaegyházán, AlfaCityben Dunaújvárosban, a XI. Soltszentimrei Volkswagen és Márkafüggetlen Autós Találkozón és a Bimmer Paradén Dunaújvárosban.

A Kovács Turbó Kft. minden rendezvényen vár Titeket játékkal, ajándékokkal, és nyereményekkel!

 

A sokak által kedvelt felni kitartó verseny keretében idén is keressük a rendezvények legerősebb résztvevőit! A győzteseket értékes nyereménnyel jutalmazzuk!

A standunknál ismét ügyességi játék várunk minden érdeklődőt, gyereket és felnőtteket egyaránt! A játékot egyedül, illetve párban is játszhattok vagy akár minket is kihívhattok egy játékra!

Továbbá lehetőség van nálunk a helyszínen műszeres diagnosztikára, klímatöltésre és ózonos fertőtlenítésre is!

A jó időt sajnos nem tudjuk garantálni a rendezvényeken, de a jó hangulatot igen!

 

 

Kovács Turbó Kft.

2023.06.14.

JÓ HÍREM VAN MINDENKI SZÁMÁRA!

 

Úgy döntöttem, hogy elindítom a blogomat a weboldalunkon!

Az ötletet az adta, hogy mivel olyan sokan kerestek az autószereléssel, gépjármű üzemeltetésével és turbó felújítással kapcsolatos kérdésekkel telefonon és személyesen is, ezért úgy gondoltam, hogy itt az ideje ezeket a válaszokat, tanácsokat csokorba szedve, rendszerezve írásba foglalni.

Nagyon jó érzés, hogy ennyien megtiszteltek a bizalmatokkal, eljöttök hozzánk, telefonáltok, írtok e-mailen és Messengeren. Úgy érzem, hogy aki hozzám fordult kérdésével, legyen az hűséges vevőnk, vagy új vevő, barát, ismerős, kolléga, falubeli vagy környékbeli, avagy teljesen ismeretlen autótulajdonos illetve kolléga, mindig igyekeztem maximálisan segíteni, tanácsot adni.

Ez a jövőben is így lesz, vegyétek fel velem a kapcsolatot, kérdezzetek, segítek! Keressetek bátran az új platformokon is! Jelen vagyunk a Facebook mellett már az Instagramon is, kövessetek be! Tervezzük, hogy a TIK-TOK-on és a Twitteren és a LinkedIN is fent leszünk. Ezen felül van még valami, amit tervezünk, ezt még egyelőre nem árulom el, de hamarosan megtudjátok, legyen meglepetés!

A blogbejegyzések heti/kétheti rendszerességgel kerülnek ki az oldalra. Igyekszem az aktuális kérdésekkel kapcsolatos témákat körbe járni, de szívesen veszem, ha megírjátok, hogy milyen témáról olvasnátok bővebben! Az első blog bejegyzést már láthatjátok is az oldalunkon: https://kovacsturbo.hu/blog/

Remélem a blogbejegyzések által még több embernek segíthetek, adhatok hasznos tanácsokat. Segítsetek a bejegyzéseink megosztásával és like-al, hogy minél több emberhez eljussanak a blogbejegyzések!

2023.03.02. Kovács György

LÁTNI ÉS LÁTSZANI!

 

Időtartam: 2022. október 17-től – december 4-ig.

A Kovács Turbó Autószerviz Kft. a biztonságos közlekedés elkötelezettjeként csatlakozott a „Látni és látszani” kampányhoz.

 

Az akció keretén belül INGYENESEN átvizsgáljuk a gépjárművét a „Látni és látszani” tematikája szerint. Ha mindent rendben találtunk, akkor IGAZOLÁST ÁLLITUNK KI! Amennyiben az átvizsgálás során nem felel meg a gépjármű a feltételeknek, kérésre az esetleges javításokra, cserealkatrészekre árajánlatot adunk.

A biztonságos közlekedéshez elengedhetetlen, hogy jól lássunk és minket is lássanak. Ehhez a gépjármű lámpák megfelelő működése, jól beállított és tiszta fényszórók, valamint tiszta szélvédők és ablakok kellenek.

 

A lámpák megfelelő működése

 

A gépjármű izzók idővel elhasználódnak, így időnként ellenőrizni szükséges őket. Ha kiég egy izzó, érdemes mihamarabb kicserélni, mert túlfeszültséget idézhet elő és emiatt a másik izzó is kiéghet.

 

A fényszórók beállítása

 

A rosszul beállított fényszóró látáscsökkenést okoz, sokkal kevesebbet látunk, illetve a szembe közlekedő autósokat pedig elvakíthatjuk a lámpánkkal.

 

A fényszórók tisztasága

 

A koszos fényszóró is csökkenti a látótávolságot, akárcsak az elsárgult lámpabúra. Érdemes a lámpát tisztán tartani, illetve a megsárgult lámpákat políroztatni.

 

Szélvédők és ablakok

 

A szélvédőn és az ablakon lerakódó szennyeződések is nagy mértékben rontják a látás minőségét. Az elhasználódott ablaktörlő lapátokat is cserélni kell, hogy megfelelően tudjon törölni és megfelelő kilátásunk legyen a szélvédőn keresztül.

 

Az akció keretében az alábbi ellenőrzéseket végezzük el ingyenesen a gépjárművén:

 

  • Járművilágításra vonatkozó műszerfali hiba visszajelzés
  • Fényvetőbúra, Fényvetőmosó, Fényvetőegység
  • Tompított fény, Távolsági fény
  • Előrevilágítás állítás
  • Ködlámpa, Nappali menetfény
  • Első jelzőfények: index, helyzetjelző
  • Hátsó világítások: helyzetjelző, féklámpa, irányjelző, rendszámtábla világítás, tolatólámpa, köd zárófény
  • Szélvédőüveg, Szélvédőmosó, Ablaktörlő
  • Üvegfűtés, Tükörfűtés és állítás, Szélvédő párátlanító
  • AFS Adaptive Front Lighting System
  • Gumiabroncs ellenőrzés

 

Az ingyenes ellenőrzésre az alábbi elérhetőségen tud bejelentkezni:

Telefon: +36 30 493 9106
E-mail: info@kovacsturbo.hu

 

A kampányról bővebb információ: https://latnieslatszani.hu/

 

Kovács Turbó Kft.

2022.10.20.

kovacsturbo-stand-zalazone

Hol tart ma a járműipar?

A Kovács Turbó Autószerviz Kft. Bronzfokozatú támogatóként vett részt a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége (MAJOSZ) október 6-án, a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya Konferenciaközpontjában megrendezett járműipari konferenciáján. A rendezvényen közel 200 résztvevő volt jelen.

A járműipari szakértők megvitatták a trendeket, a jármúipar jövőjét és az ipar 4.0 folyamatok irányait. A kkv szektor fejlesztése és a jövő járműiparának fenntartható növekedése érdekében vitattak meg aktuális és jövőbemutató témákat a szakértők, vállalatvezetők és kormányzati szereplők. A MAJOSZ kiemelten kezeli az innovációt és a digitalizációt csakúgy, mint a gyártás, értékesítés, marketing, márkaépítés hozzáadott értéket teremtő területeket.

kovacsturbo-zalazone2022

Az ötödik konferenciát Nyirő József a MAJOSZ elnöke nyitotta meg, melyet Vigh László Országgyűlési képviselő és Balaicz Zoltán Zalaegerszeg Polgármester köszöntője követett. Az első előadást Dr. Palkovics László, Technológiai és Ipari Miniszter tartotta „A magyar gazdaság és járműipar helyzete és kilátásai” témában.

Előadásában kiemelte, hogy a kormány elsődleges célja, hogy Magyarországon ne csak gyártsanak, hanem a kutatás-fejlesztés (K+F) is kiemelt szerepet kapjon.

 

Nagy Ádám iparpolitikai helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy az ipar versenyképessége az alkalmazkodás a globális megatrendekhez és az ipari és technológiai trendekhez. Szó volt a járműipar kihívásairól, az energiaválságról, és a chip- és alapanyaghiányról.

 

Lepsényi István, a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség vezetője a nemzeti hidrogénstratégia végrehajtásának alakulásáról és a magyar hidrogén projektekről beszélt. Weingartner Balázs, a Humda Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökségi Zrt. elnök-vezérigazgatója a közlekedésbiztonság és a zöld mobilitás kihívásait ismertette. Gém Péter, a 4iG szakértékesítési és üzletfejlesztési igazgatója a digitalizáció fontosságáról a biztonságos hálózatokról, az eszközök monitorizálásáról, a diagnosztikáról és az automatizáció szükségességéről és előnyeiről tartott előadást.

Rózsa Tamás, a Top Tier Consultans ügyvezetője (EY Partheon) előadásában a beszállítói láncok problémájáról beszélt, elmondta, hogy a COVID óta a piac a mai napig nem tért magához.

 

Az első kerekasztal beszélgetés témája Trendek és jövőkép a gyárműgyártásban. A beszélgetésből kiderült, hogy a jelenlegi és a jövőbeni lehetőségekből a legjobbat kell kihozni. Az elektromobilitás problémája, hogy nincs elég lítium és a sokéves tapasztalatok is hiányoznak a szilárdtest akkumulátorokkal, és további nagy kérdés, hogy mit kezdünk az elhasználódott akkumulátorral. A járműipart a piac formálja, azt állít elő, amit el tud adni.

 

Alternatív hajtásmódok volt a második kerekasztal témája. Hallhattuk, hogy hol tart a járműipari trendekben a BMW. Szó esett hidrogén üzemanyagcellás autóbuszokról és hidrogénes drónokról is.

 

A harmadik kerekasztal beszélgetés a beszállítói láncokról szólt, ahol a résztvevők az energiaválsággal kapcsolatos tapasztalataikat osztották meg. Az energiaárak drasztikus emelkedése miatt most kell lépni a cégeknek a fennmaradásért. A legnagyobb veszély az energiaigényes iparágakat fenyegeti.

Az utolsó kerekasztalbeszélgetésben a cégek generációváltása volt a téma, ami igen aktuális téma ma Magyarországon. A beszélgetőpartnerek saját tapasztalataikat osztották meg a témában.

 

A rendezvény oldala: https://majosz.xhibition.hu/

 

Kovács Turbó Kft.

2022.10.10.

Duna New Szabi 2. Márkafüggetlen autóstalálkozó

 

Szezonzáró kitelepülés!

 

Helyszín: Dunaújváros, Szalki-sziget

Időpont: 2022. szeptember 10. szombat

 

Mobil autóklíma stand!

Nyereményjáték, ügyességi játék!

 

Mobil autóklíma standdal készültünk Nektek az idei év szezonzáró kitelepülésére. Ezen kívül műszeres diagnosztikát és ózonos klímafertőtlenítést is kérhettek a helyszínen! Az árakról a honlapunkon tájékozódhattok.

 

Standunknál nyereményjáték sorsoláson vehetsz részt egy rövid kérdőív kitöltésével, ahol a nyeremény MŰSZERES DIAGNOSZTIKA, amit a helyszínen be is válthatsz! Ha részt veszel az ügyességi játékban, tovább növelheted az esélyedet a nyereménysorsoláson! A játékkal felnőtteknek és gyerekeknek is garantált a szórakozás!

 

Szombaton kiderül, ki a legerősebb! Nevezzetek a felni kitartó versenyre!

 

A felni kitartó verseny első helyezettjét női és férfi kategóriában MŰSZERES DIAGNOSZTIKA nyereménnyel jutalmazzuk.

 

A rendezvényről bővebb információ: https://fb.me/e/1NC81PsE9

 

Kovács Turbó Kft.

2022.09.06.

Bimmer Parade BMW találkozó

 

Látogassatok el a standunkra!

 

Helyszín: Dunaújváros, Szalki-sziget

Időpont: 2022. augusztus 12-13-14. péntek-szombat-vasárnap

 

Műszeres diagnosztika! Mobil autóklíma stand! Ózonos fertőtlenítés!

Nyereményjáték, ügyességi játék!

 

Felvillant a check engine a műszerfalon? Semmi gond, a Kovács Turbó standjánál lehetőséged van műszeres diagnosztikára! Nem hűt a klíma az autódban? Ezt is megoldjuk, feltöltjük az autód klímáját a mobil autóklíma standunkon. Ózonos fertőtlenítést is vállalunk a találkozó ideje alatt!

 

Standunknál nyereményjáték sorsoláson is részt vehetsz, ahol a nyeremény MŰSZERES DIAGNOSZTIKA, amit a helyszínen be is válthatsz! Ha részt veszel az ügyességi játékban, tovább növelheted az esélyedet a nyereménysorsoláson! A játékkal felnőtteknek és gyerekeknek is garantált a szórakozás!

 

Te vagy a Bimmer Parade 2022 legerősebb résztvevője? Kiderül, ha jelentkezel a felni kitartó versenyre!

 

A felni kitartó versenyre nevezni a Kovács Turbó standjánál lesz lehetőséged. A felni kitartó verseny első helyezettjét MŰSZERES DIAGNOSZTIKA nyereménnyel jutalmazzuk. A második és harmadik helyezettek ajándékcsomagot vehetnek át.

 

A rendezvényről bővebb információ: https://www.facebook.com/events/475141341036018/?ref=newsfeed

 

Kovács Turbó Kft.

2022.08.09.

X. Soltszentimrei Volkswagen és Márkafüggetlen Autós találkozó

 

Ki nem hagynánk! Keressetek minket!

 

Helyszín: Izsák, Kajla Off-Road Tanya

Időpont: 2022. július 23-24., szombat-vasárnap

 

Mobil autóklíma stand! Ózonos fertőtlenítés! Műszeres diagnosztika!

Nyereményjáték, ügyességi játék!

 

Ellenőrizheted autód klímáját a mobil autóklíma standunkon. Amennyiben szükséges, feltöltjük, kitisztítjuk és ózonos fertőtlenítést is vállalunk a találkozó ideje alatt!

 

Standunknál nyereményjáték sorsoláson is részt vehetsz, ahol a nyeremény KLÍMATÖLTÉS, amit a helyszínen be is válthatsz!

 

Standunknál egy izgalmas ügyességi játékot is kipróbálhatsz! A játékkal felnőtteknek és gyerekeknek is garantált a szórakozás! Ha Te vagy a győztes az ügyességi játék párbajban, növeled az esélyedet a nyereménysorsoláson!

 

Találkozzunk szombaton!

 

Kovács Turbó Kft.

2022.07.15.

AlfaCity 2022

 

Ott a helyünk! Keressétek a standunkat!

 

Helyszín: Dunaújváros Szalki-sziget.

Időpont: 2022. július 8-9., péntek-szombat

 

Nyereményjáték, ügyességi játék, felni kitartó verseny!

Keressük az AlfaCity 2022 legerősebb résztvevőjét a felni kitartó verseny keretében!

 

A felni kitartó versenyre nevezni az AlfaCityn a Kovács Turbó standjánál lesz lehetőség reggel 10 órától. A felni kitartó verseny első helyezettjét MŰSZERES DIAGNOSZTIKA nyereménnyel jutalmazzuk. A második és harmadik helyezettek ajándékcsomagot vehetnek át.

 

Standunknál nyereményjáték sorsoláson is részt vehetsz, ahol a nyeremény KLÍMATÖLTÉS. A nyereményjáték sorsolását a Facebook oldalunkon láthatjátok majd, itt tesszük közzé a győztest is.

 

Ha meglátogatod a standunkat, akkor egy izgalmas ügyességi játékot is kipróbálhatsz! A játékkal felnőtteknek és gyerekeknek is garantált a szórakozás! Ha növelni szeretnéd az esélyedet a nyereményjátékban, akkor párbajozz az ügyességi játékban, mert a győztes szintén bekerül a nyereményjáték sorsolásba! Minél többet játszol, annál nagyobb az esélyed, hogy kisorsoljunk!

 

A standunktól senki nem távozhat üres kézzel, minden látogatót cukorkával és hűsítő ásványvízzel kínálunk!

 

Szeretettel várunk minden érdeklődőt pénteken és szombatok a Szalki-szigeten, AlfaCityben!

 

A rendezvényről bővebb információ az AlfaCity oldalán: https://www.alfacity.hu/

 

Kovács Turbó Kft.

2022.07.04

Mi is ott leszünk! Keressétek a standunkat a Csipetka főzőversenyen!

 

Helyszín: Dunaegyháza Kis-Duna Part.

Időpont: 2022.06.25. 10:00-tól.

 

Várunk Titeket játékkal, ajándékokkal, nyereménnyel!

Ha úgy érzed, Te vagy a legerősebb, nevezz a felni kitartó versenyre!

 

A nevezésre a Kovács Turbó standjánál lesz lehetőség reggel 10 órától. A felni kitartó versenyre jelentkezők 13:00-kor mérhetik össze erejüket. A megmérettetést követően pedig a legerősebb átveheti a nyereményét, ami egy MŰSZERES DIAGNOSZTIKA. A győztes a nyereményét 2022. szeptember 30-ig válthatja be a Kovács Turbó Autószerviz Kft-nél.

 

A standunknál meglepetés játék vár titeket, amit egyedül, illetve párban is játszhattok vagy akár minket is kihívhattok egy játékra! Az ügyességi játékot a felnőttek és a gyerekek is garantáltan élvezni fogják!

 

Ha ellátogatsz a sátrunkhoz, megtudhatod azt is, hogy hogyan tudsz részt venni a nyereményjáték sorsoláson.

 

 

Töltsünk együtt egy kellemes napot, találkozzunk szombaton a Kis-Duna Parton!

 

 

Kovács Turbó Kft.

2022.06.20.

© Copyright 2022 Honlap fejlesztés: Marketingsziget